Tegnap találkoztam a barátnőmmel, Bernadettel a kedvenc éttermünkben. Meglepődtem, amikor megláttam, hogy segwayel érkezik meg a helyszínre. Elmondása szerint azért váltott erre a közlekedési formára, mivel csökkenteni szeretné a károsanyag-kibocsátását, így a közeli utakat már nem autóval teszi meg. Mindig is tudtam, hogy Berni számára igen fontos a környezetvédelem, de nem gondoltam, hogy ekkora áldozatot hoz érte.
A beszélgetésünk során szóba jött, hogy mostanában nem csak a segway az egyetlen eszköz, amivel a károsanyag-kibocsátás ellen küzd, ugyanis napelemeket is vásárolt.
Egy napelem rendszer költséges beruházás, emiatt nem is volt Berninek rá pénze, de a napelem pályázat segítségével sikerült támogatást kapnia. Ez a bizonyos pályázat a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” nevet kapta. A nyertes pályázók 0%-os kamatozású 500 ezer és 10 millió forint közötti hitelt kaphatnak. A keretösszeg igen magas, 105,2 milliárd forint, ennyi pénz kerül kiosztásra. A támogatás nem csak napelemekre költhető, hanem nagyjából mindenre fordítható, ami energiahatékonyabbá teszi a lakásokat, illetve csökkenti a károsanyag-kibocsátást.
Berni vidáman közölte, hogy a pályázat beadásához mindössze 10% saját forrásra van szükség. A Magyar Fejlesztési Bank pedig nagyon kedvező futamidőt szabott ki, mivel csak húsz éven belül kell letörleszteni a tartozást. Ennyi idő alatt már a napelem segítségével megspórolt pénzből is lazán vissza lehet adni a kölcsön kapott pénzt.
A napelemek telepítéséhez a ház tetőszerkezete néhány elvárásnak meg kell, hogy feleljen. Berniék emiatt a pályázat benyújtása előtt egy szakembert hívtak, aki helyszíni vizsgálatot végzett el. A felmérés során megnézte, hogy a tető elég erős-e ahhoz, hogy elbírja a tartószerkezetet és a modulokat, valamint megfelelő-e a tájolása és a dőlésszöge. Szerencsére Berniéknél mindent elfogadhatónak találtak, de persze arra is van megoldás, ha a tető nem megfelelő a napelemek telepítéséhez. Ilyen esetekben a garázstető, vagy a földre szerelhető állványrendszer is szóba kerülhet.
A barátnőm nagyon belemerült a napelemes sztoriba, így elmesélte azt is, hogy mennyire fontos a napelem mérete. A napelem rendszer csak akkor lehet megtérülő beruházás, ha megfelelő méretű napelemet vásárolunk. A napelem méretének megállapításához először ki kell számolni, hogy mennyi az éves áramfogyasztás. Ebből lehet kideríteni, hogy mekkora napelem-együttesre van szükség. Nem érdemes a kelleténél nagyobb napelemet vásárolni, ugyanis minél nagyobb egy napelem, annál többe kerül.
Berni arról is felvilágosított, hogy egy átlagos magyar háztartás éves áramfogyasztása a 2018-as adatok szerint 2200 kWh körül van. Erre az adatra azonban nem szabad hagyatkozni, mivel sok dolog befolyásolhatja az elhasznált áram pontos mértékét, emiatt érdemes pontosan kiszámolni a saját háztartásunk átlagfogyasztását. Az éves fogyasztásból kapott megközelítő érték egy szakember számára elegendő kell, hogy legyen ahhoz, hogy meg tudja becsülni, milyen napelem méretre van szükség. Berniéknek sikerült találniuk egy nagyon jó szakembert, aki mindenben segített nekik, minden kérdésükre választ tudott adni.
A tegnapi találkozónk tehát a napelem pályázatról szólt. Sajnos nekem nincs saját lakásom, így nem érint ez a támogatás, de valóban nagyon jó lehetőségnek hangzik. Az ismerőseimnek mindenképp ajánlani fogom.