Napenergiával feltöltött segway

Emlékszem, amikor először láttam segwayjel közlekedő embereket. Hát nekem az valami elképesztően ijesztő volt. Nagyon veszélyesnek tűnt, egyrészt az, amilyen tempóban haladtak, másrészt pedig maga a testtartásuk. Egyáltalán nem tűnt sem stabilnak, sem pedig biztonságosnak. Ahogy figyeltem őket, csak arra tudtam gondolni, hogy tuti mindjárt előre fognak bukni és betörik az orrukat. Nagyon kíváncsi természet vagyok, szívesen próbálok ki új dolgokat, de erre egyszerűen nem tudtam rávenni magam azóta sem. Ha őszinte akarok lenni, nem csodálkozom azon, hogy kitiltották ezeket a belvárosból, a legtöbb turista tényleg balesetveszélyesen közlekedett. Ennek ellenére izgalmasnak találom, és azt gondolom, hogy mindezek ellenére még mindig jobb lenne, ha ezekkel közlekednének, mint az elektromos rollerekkel. Múltkor épp a rollerekről beszélgettünk Kriszta barátnőmmel, amikor is mondta, hogy a testvére – Dani -, már évek óta – többek között – segway kölcsönzéssel is foglalkozik. A vállalkozása már szépen kinőtte magát, senki se gondolta volna, hogy ekkora igény lesz rá, annak ellenére, hogy nem Budapesten működik a cége.

De a lényeg: fejleszteni szeretné a vállalkozását azzal, hogy napelemeket szeretne, hogy napenergia segítségével tölthesse a segwayeket, mert ezek ugye elektromosan működnek. Így ténylegesen környezetbarát lenne a vállalkozása, hiszen nem csak, hogy ezek a járművek nem bocsátanak ki káros anyagokat, de a működtetésük is megújuló energia segítségével történne.

Ez sajnos nagyon költséges mulatság, a megújuló energia, annak ellenére, hogy bárki számára elérhető, anyagilag még mindig elég nagy kezdeti ráfordítást igényel, amit viszont már nem mindenki engedhet meg magának.

De Daninak nagy szerencséje van, mert létezik egy számára is elérhető napelemfarm támogatás. Már egészen 2019. június 17-től kezdve lehetett pályázni, de még szerencsére nincs vége, hiszen 2020. szeptember 30-ig van még rá lehetőség.

Ez a pályázati lehetőség GINOP-4.1.3-19 elnevezésen fut, és csak bizonyos vállalkozások számára nyitott. Csak és kizárólag mikro-, kis- és középvállalkozások élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ezen belül is vannak még bizonyos feltételek, amiknek meg kell felelni. Ilyen például az, hogy három lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie a vállalkozásnak a pályázat leadásakor, illetve a kettős könyvelés vezetése is feltétel.

A napelemfarm támogatás minimális összege másfél millió forint, a maximuma pedig három millió. Ha minden feltétel adott, akkor a támogatás akár a teljes napelemes rendszer kiépítését is fedezheti. A kiépítés minden létező lépést magában foglal: a beszerzéstől kezdve, a telepítésen át, egészen a hálózatra való csatlakoztatásig. A költségek 100%-nak fedezése természetesen függ a napelemek számától, illetve a fogyasztás mértékétől is, de ha ez mégsem adatik meg, azt gondolom, hogy a milliós összegű támogatás mindenképpen óriási segítség, és lehetőség. De ha mégsem lenne elég a költségek egészére a pályázaton elnyert összeg, akkor sincs baj, hiszen nyugodtan ki lehet azt egészíteni akár önerőből, de akár hitel segítségével is, vagyis az elnyert összeg semmiféleképpen nem fog elveszni. Ennek feltétele az is, hogy 18 hónapon belül el kell készülni a napelemes rendszerrel.

Ami még szintén nagyon fontos, és ami miatt kiemelkedően jó lehetőséget biztosít ez a pályázat az az, hogy ez a támogatás vissza nem térítendő.

Mint megtudtam, Dani a napelemprojekt.hu oldalán keresztül kért árajánlatot a Pentele Solar Kft.-től. Persze felmerült bennem a kérdés, hogy miért pont ezt a céget választotta (annak ellenére, hogy korábban nem hallottam róluk). Azárt rájuk esett a választás, mert az árajánlatkérés nagyon egyszerűen ment, illetve azért, mert szakszerű segítséget nyújtottak a napelemfarm támogatásához szükséges pályázat megírásában. Ami azért is volt szerencsés, mert Daninak nulla tapasztalata van ebben, és így úgy érzi, hogy minden esélye meg van arra, hogy támogatást kapjon. Nagyon drukkolok neki, olyannyira, hogy megígértem Krisztának, hogy ha sikeres lesz a pályázat, akkor kikölcsönzök majd Danitól egy segwayt.