Székhelyszolgáltató? – Itt suhan a legjobb!

A minap éppen sétálgattam a belvárosban, és a neten székhelyszolgáltatókat nézegettem, mert rájöttem, hogy székhelyáthelyezésre lenne szüksége a cégemnek. A székhelyáthelyezés minden vállalkozás számára lehetséges ugyanis, minden különösebb magyarázat nélkül – én pedig elhatároztam, hogy hallgatok végre mindazokra, akik azt mondták, hogy nem jó, ha a saját otthonom a cégem székhelye.

A lényeg tehát, hogy éppen ilyesmik után kutakodtam a telefonom böngészőjében, amikor is sétálás közben valaki nekem jött. De nem is csak, hogy nekem jött, egyenesen együtt zuhantunk a földre. A fiatalember ugyanis épp a segway-én száguldott, amikor hirtelen nem tudott kikerülni engem, ezért az utolsó pillanatban csak leugrott a „járműről”, ha lehet így nevezni, viszont ezt is éppen úgy sikerült, hogy konkrétan „nekem ugrott”. Szerencsére egyikünk sem sérült meg, és csak nevettünk rajta egy jót, mert mikor jobban megnéztük egymást, az is kiderült, hogy egy régi osztálytársam az illető.

Az esés után segített összeszedni a szanaszét esett holmimat, köztük a telefonomat is, ami kiesett a kezemből a zuhanáskor. Meglátta rajta, hogy székhelyszolgáltatót keresek – elkezdtünk erről beszélgetni.

Elmondtam neki, hogy miért lenne erre szükségem, beszéltünk néhány szót a cégemről is, majd az ő karrierjéről is, és a végén azt mondta „hiszen én tudom, ki a legjobb székhelyszolgáltató az országban”. Ledöbbentem. Nem hittem, hogy majd egy ilyen véletlen következtében jutok információhoz azzal kapcsolatban, amit már napok óta keresek. Elmondta, hogy tudomása szerint a szekhelycentrum.hu a legjobb választás, ha székhelyszolgáltatót keresünk. „Székhelyszolgáltatás Újlengyel?”, „székhelyszolgáltatás budapest? Mindenképpen ők a legjobbak.” – ezt mondta.

székhelyszolgáltatás budapest

Amint aznap hazaértem, rá is kerestem az oldalukra. Valóban én is úgy látom, hogy székhelyszolgáltatásban budapesten, de lehet, hogy az egész országban ők a legjobbak. Hogy miért gondolom már én is így?

Azért, mert immáron 14 év tapasztalattal rendelkeznek, és ezalatt az idő alatt már bizony több, mint tizenhatezer cégvezetőnek, vállalkozónak és cégtulajdonosnak segítettek.

Székhelyszolgáltatást Budapesten és Újlengyelben tudunk náluk igénybe venni, de a szerződés aláírására vidéken is rengeteg helyen van lehetőségünk ( a székhelyre pedig tulajdonképpen nem is kell bejárnunk). A cég folyamatosan bővíti az irodáinak számát vidéken és Budapesten is.

Színvonalas szolgáltatást nyújtanak, amelyek minősége a piac felső szegmensében van – és mindezt úgy, hogy Magyarországon a legjobb, legkedvezőbb áron kínálják a szolgáltatást.

Szerintem szuper, hogy a szekhelycentrum.hu segítségével Újlengyelben is bejegyeztethetünk céges székhelyet, mivel ez egyike azon Pest megyei településeknek, ahol nem szednek iparűzési adót. Újlengyel a legismertebb, legnépszerűbb adóoptimalizálásra alkalmas hely Magyarországon. Ugyan a székhelyre nem kell bejárnunk, de ha mégis ellátogatnánk ide egy-két alkalommal, akkor megkönnyíti a dolgunkat, hogy Újlengyel nagyon gyorsan megközelíthető, az M5-ös autópálya mellett fekszik a kis 1500 főt számláló település. Újlengyel egyébként pénzügyileg és minden más szempontból is stabil önkormányzattal rendelkezik, amelynek feltett szándéka, hogy a jövőben is minden ugyanígy maradjon, ezzel könnyítve a cégtulajdonosok, vállalkozók dolgát.

A szekhelycentrum.hu rengeteg szuper szolgáltatást nyújt nekünk, ha őket választjuk. Például a jogszabályi előírásoknak megfelelően cégtáblára helyezik ki a cégnevet. A hatóságokat szakszerűen fogadják – ebben már sok éves tapasztalatuk van – és az esetleges kényszerintézkedéseket is tűrik, amelyek nagyon kellemetlenek tudnak lenni olyan esetben, ha a cégünk székhelye a saját otthonunk, mert egy ilyen alkalmával akár a saját személyes ingóságainkat is lefoglalhatják, annak pedig ugye ki örülne?! A szolgáltatások közé tartozik még, hogy ha szükség van rá, akkor tárgyalás vagy taggyűlés esetére tárgyalót is tudnak biztosítani egyes székhelyeken. Valamint a küldeményeinket átveszik és szkennelve továbbítják azokat email útján, illetve minden hónap első hetében postázzák is ezeket nekünk, ezzel megspórolva nekünk az akár több órás sorbaállást a postán.

Ezeken kívül még nagyon sok minden van, amiért megéri székhelyszolgáltatást igénybe venni, és azon belül is a szekhelycentrum.hu csapatát választani, de mostanra legyen elég ennyi! Csak ajánlani tudom őket, Magyarországon biztosan ők a legjobbak!